"Rábaközi" takarékszövetkezet
Internet Banking
Baba kötvény Signal
Bankkártya Széchenyi kártya

Baba kötvény

 

2006. január 1-jétől a magyar állam minden megszülető gyermek javára születésének évében az éves költségvetési törvényben meghatározott összegű támogatást biztosít. A babakötvény nevű állami támogatás a fiatal felnőttek életkezdésének megkönnyítését szolgálja. Talán sokan úgy gondolják, hogy a babakötvény egy negyvenezer forintos egyszeri állami támogatásból áll, pedig az állami támogatás ennél sokkal több is lehet (főként, ha a szülők is hozzátesznek befizetéseikkel). Nézzük is, hogy mennyi!

A babakötvény nevű állami életkezdési támogatás összege a 2006-ban érvényben lévő szabályok alapján gyermekenként a következőkből áll össze:

1) az alap támogatás (csak a születést követően, egyszeri alkalommal jár) 42.500 Ft. A 2009-ben, illetve az azt követően született gyermekek után járó alap támogatás összegét az éves költségvetési törvények határozzák majd meg.

2) gyermekvédelmi kedvezmény alacsonyabb családi jövedelem vagy átmeneti vagy tartós nevelésben lévő gyermek esetén a gyermek 7 és 14 éves korában egyszeri 42.000 Ft, vagyis összesen 84.000 Ft, az alap támogatással együtt 124.000 Ft. A 2007-ben, illetve azt követően született gyermekek után járó gyermekvédelmi kedvezmény összegét az éves költségvetési törvények határozzák majd meg.

3) amennyiben a szülő Start-számlát vezető pénzügyi szolgáltatót választ, a Start-számlára történt saját befizetések után minden évben a befizetett összeg 10%-ának megfelelő, de legfeljebb évi 6.000 Ft, befizetések utáni állami támogatást kap. (Ha nem választ pénzügyi szolgáltatót, nem fizethet be a babakötvény állami támogatása mellé, így befizetések utáni állami támogatást sem kaphat.)
Két esetben a befizetések utáni állami támogatás a fentinél nagyobb:

  • A gyermekvédelmi kedvezményben alacsonyabb jövedelem miatt részesülő gyermekeknél a befizetések utáni állami támogatás a Start-számlára történt saját befizetések után minden évben a befizetett összeg 20%-a, de legfeljebb évi 12.000 Ft. 
  •  A gyermekvédelmi kedvezményben átmeneti vagy tartós nevelés miatt részesülő gyermek befizetés nélkül is 12.000 Ft támogatást kap, hiszen ő egyáltalán nem számíthat szülei támogatására.


Ezek tehát az állami támogatás elemei. Ezen felül a gyermeké az összes, Start-számlára történt szülői és/vagy egyéb támogatói (pl. önkormányzati) befizetés, valamint a számlán jóváírt hozam (mely főleg szülői befizetések esetén igen jelentős lehet!). Mivel a befizetések után állami támogatás jár, a szülői vagy egyéb magánszemély támogatói befizetések után semmilyen adókedvezmény nem vehető igénybe (ezáltal a támogatás jövedelemfüggetlen és csak a befizetett összegtől, illetve a család anyagi helyzetétől függ – a nehezebb anyagi helyzetben lévők gyermekei többet kapnak).

Figyelem! A Start-számlát a pénzügyi szolgáltató a jogszabályban meghatározott mértékig terjedő díjért vezetheti. Ez jelenleg a Start-számla éves átlagos állományának legfeljebb 1%-a évente, mely csak a gyermek 18. születésnapjáig érvényes, annak betöltését követően a korlátozás megszűnik, így a díj akár nőhet is.
A "Rábaközi" Takarékszövetkezet most Önnek ingyen vezeti a Start-számlát.


Babakötvényre jogosult minden 2005. december 31. után született, magyar állampolgárságú és magyarországi lakóhelyű gyermek, de az állami támogatás csak a gyermek 18. életévének betöltése után használható fel. Addig a Magyar Államkincstár állampapírba fekteti a babakötvényt, vagy a gyermek szülei kiválaszthatják azt a bankot, takarékszövetkezetet, vagy befektetési szolgáltatót, vagyis - ahogy mi hívjuk - pénzügyi szolgáltatót, ahol a kincstár helyett kamatoztathatják a babakötvényt, sőt, ekkor be is fizethetnek a támogatás mellé, mely szintén kamatozik (mint fent írtuk, a Magyar Államkincstárnál nincs mód hozzátenni az állami támogatás összegéhez).

Ön a gyermek születésekor a kincstárnál hagyta a pénzét, de később mégis szeretné pénzügyi szolgáltatóhoz (tehát bankba, takarékszövetkezethez vagy befektetési szolgáltatóhoz) vinni, erre bármikor megvan a lehetősége.

A babakötvény állami támogatása a gyermek 18 éves koráig nem vehető fel, utána pedig meghatározott célokra (azon belül szabadon) elkölthető. Ez vonatkozik a szülők vagy más támogatók által befizetett összegekre is.

A Start-számlán lévő követelés az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított termék. A betétbiztosításról itt olvashat részletesen: http://www.oba.hu/ .


Gondoljon gyermeke jövőjére. Mi biztosítjuk a lehetőséget!

 

Lap tetejére  |   Vissza  Kezdőoldal

 

Utolsó frissítés dátuma: 2010-01-12

"Rábaközi" Takarékszövetkezet